én, kinek füle van a hallásra
nem értem meg, azt amit mondasz
belül növekvő kérdőjel-ösztön
feszíti szét az állkapcsaimat
beszélsz csak kongó, elfojtott hangon
mintha bármit is jelentene, de
semmit sem mondasz, semmi sem szól, csak
talán az eszme mindenek felett
ez a hét tényleg sosem ér véget, pedig
ez is pont olyan, mint a többi
de itt maradt egy pillanat
amikor át fogok majd jönni
foglalkoztat a gondolat, játszom
egy furnérkoporsóval
nézem az esőt, hogy
miként veri el az intézeti temetést