Ülök a szobámban búsan, egyedül,
És a fájó múltra gondolok. (jee)
Odakünn az utcán lassan fény dereng,
És az órán pereg a homok.

Szeretném a homokórát megállítani,
Szeretném az emlékeim elfelejteni,
De a homokóra csak pereg-pereg,
Így hát, kedves, tovább szenvedek.

Nem tudom elhiszed-e még,
Hogy fájó szívem örökké tiéd.
Álmaimban téged látlak,
Két karomba téged zárlak,
Nem tudom, hogy elhiszed-e még.

De ha egyszer, drágám, nem bírom tovább,
Ezt a fájó bús emlékezést,
Elmegyek én akkor, tovább állok én,
Mert a szívem magányos szegény.

Elviszem én magammal az emlékeimet,
Hogy ne lássam a lassan pergő homokszemeket.
Utoljára, drágám, azt kívánom én,
Hogy te mással nagyon boldog légy.

Nem tudom elhiszed-e még,
Hogy fájó szívem örökké tiéd.
Álmaimban téged látlak,
Két karomba téged zárlak,
Nem tudom, hogy elhiszed-e még.

De ha egyszer, drágám, nem bírom tovább,
Ezt a fájó bús emlékezést,
Elmegyek én akkor, tovább állok én,
Mert a szívem magányos szegény.

Elviszem én magammal az emlékeimet,
Hogy ne lássam a lassan pergő homokszemeket.
Utoljára, drágám, azt kívánom én,
Hogy te mással nagyon boldog légy.